Valójában még várakozom, de már remélem, nem sokáig. <3 Megkezdődtek az előkészületek, először az otthonom felszabadítása gondozási hely céljából. Sokat beszélgetek anyukámmal, aki szerencsére mindenben támogat. Imádom!! <3 Jó anya volt, tudom, hogy jó nagymama is válik belőle. Kb. olyan, mint amilyen mamám az ő anyukája volt. És az nem kevés!
Sokat gondolkodom, igazából másra sem nagyon tudok gondolni. Elképzelem, milyen lesz, vagy éppen olyan praktikus ismeretek pörögnek a fejemben, mint hogy hová teszem majd a fürdőkádat (haha, még meg sem vettem). Hatalmas nagy hit és optimizmus van bennem ezzel kapcsolatban, ez erőt ad. Nem akarok arcoskodni, természetesen Istenben hiszek, de azért abban is bízom, hogy ha egyszer jó voltam/lettem volna örökbefogadó szülőnek, akkor jó leszek nevelőszülőnek is. Lássuk csak, mit is tudok nyújtani. Sok szeretetet, keresztény értékeket, egy melegszívű, bölcs nagymamát, sok mesélést, éneklést, verselést, társas játékot, kirándulást és programokat, a természet és az olvasás szeretetét, nagy beszélgetéseket, persze, némi szigort, és következetességet főleg. Szeretem az őszinteséget, rosszul tűröm, ha átvernek, nálam nagyon fontos a megbízhatóság. Lehet velem szemben negatív kritikát is megfogalmazni, csak a tiszteletet nem szabad soha szem elől téveszteni. Tudok bocsánatot kérni, nem félek attól, hogy elveszítem a tekintélyem, és elvárom, hogy a saját hibáit a másik is képes legyen belátni. Egyébként is fontosnak tartom a "kérem", "köszönöm", "bocsánat" szavak használatát, de nem szeretem, ha ezek ellaposodnak valaki szájában. Amit még szeretek a szavak közül, az a "szeretlek", de ennek az ellaposodására vagyok a leginkább allergiás. Szeretem az állatokat, így, ha a gyermek egy kicsit nagyobb lesz majd, és a szakemberek beleegyeznek, szívesen beszerzek egy kutyát vagy cicát, de akkor a felelősséget és a gondoskodást már el kell tudni rajta sajátítania. Hajlok a kompromisszumokra, és csak az értelmes, hatékony vitákat kedvelem, így ha már nagyobb lesz, érdemes és hasznos lesz velem megbeszélni a nagyobb dolgait. (A kisebbekre majd rájövök magamtól). :) Tudok bizalommal viseltetni mások iránt, és amíg nem csalódom, addig nem is gyanakszom. Viszont egyszer elég átverni ahhoz, hogy a bizalmam végleg visszavonjam valakitől. Nincsenek előítéleteim, ismerek, szeretek, és nagyon szépnek találok sok cigány származású gyermeket (és egyébként felnőttet is). Azt gondolom, hogy mindenki kerülhet nagyon nehéz helyzetbe (sajnos, egyre többen), ezért nem nézek le senkit, nem vagyok beképzelt városi lány. (Meg már lány se vagyok lassan). Szeretem a társaságot, és tudok ragaszkodni, és mivel nekem is nagyon fontos a vér szerinti családom, és nagyon kötődöm hozzájuk, semmi bajom azzal, ha más is ugyanígy érez. A vér szava valóban fontos, és kellenek a gyökerek. A megbocsátást sajnos még tanulnom kell, és egy kicsit túl érzékeny vagyok, ezen még sokat kell csiszolnom. De hiszem, hogy ha Isten is úgy akarja, ezen tudok változtatni még akár új információk hatására, akár az élmények sodrásában. (Jelzem, éppen egy nevelt kislánynak köszönhetően sokat fejlődtem az említett területeken az utóbbi időben). Tőlem lehet kisfiú, kislány, csak lehetőleg minél kisebb legyen - ezt úgy értem, lehetőleg 1 év alatti, de ha ez nem megy, akkor se legyen több 3 évesnél. Leginkább kisbabát szeretnék, több okból. Az egyik, hogy akkor még intenzívebb lenne a kötődés, ami később a közös életnek jó alapja lehetne, ami biztosan sikeresebb lenne így - egyedülálló vagyok, és kezdő, az elején jól jönne némi sikerélmény. És persze az sem elhanyagolható, hogy azt gondolom, hogy többet tudnék segíteni a traumafeldolgozásban még egy pár hónapos gyermeknek, akit még nem ért annyi ártalom. Már akkor is van hátrány, hiszen feltehetően nem várt gyermekről van szó, aki éppen ezért egy rendkívül elutasító érzelmi légkörben növekedett, és érkezett meg. Az is lehet, hogy magzati károsodások érték - alkohol, cigaretta, fertőzések, miegymás. És a csecsemőotthonban való minimális tartózkodás is már jó eséllyel elindítja a hospitalizálódás folyamatát. Úgy érzem, mindezzel így, az elején elég lesz megküzdeni, és nagyobb a lehetősége, hogy fogok tudni segíteni, ha erre pluszban még nem jön rá egy több évig tartó, zaklatott gyermekkor. Ugyan a vér szerinti családot egyáltalán nem szeretném az otthonunkba engedni - ennek is megvan a maga oka, elég sok rossz tapasztalatom van erről még megboldogult gyám koromból -, de a kapcsolattartást ettől függetlenül a tőlem telhető legnagyobb mértékben mindig elő fogom segíteni. (Ha beteg lesz a kicsi, csak akkor nem megyünk, de akkor is pótoljuk, amint lehet). És persze be is jelentheti hozzánk a gyám, meg ha majd letelt már a bűvös két év, szívesen veszek részt a gyámi feladatokban (pl. óvodai beíratásnál vagy egészségügyi kezelésnél) több okból is. Először is logikus, hogy aki neveli, az intézze ezeket, másrészt ha valaki, én tudom, hogy a gyámoknak így is milyen sok munkájuk van, ad abszurdum, hogy még azért is rohangálnia kelljen, hogy egy hivatalos papír aljára sebtében odakaparja a nevét. Neki úgyis lesz vagy negyven gyereke, nekem meg csak egy-kettő. Ami viszont egyelőre még megint csak felejtős, hogy ideiglenes hatállyal hozzanak hozzám gyereket - ergo, kiemelik a vér szerinti családból, és már szaladnak is vele hozzám. Egyrészt azt gondolom, hogy ahhoz nagyon súlyos bántalmazás kell, hogy egy ilyen intézkedésre legyen szükség - bár ennek ellenkezőjére is láttam már példát, amikor az otthoni helyzet nem igazán alapozta meg ezt a sietséget. Márpedig, ha súlyosan bántalmazták a gyereket, akkor a vele való bánás egyelőre még túl nagy falat lenne nekem. Másrészt, nem kívánom magamnak azt a helyzetet meg hangulatot, hogy a szegény, megrémült, zavart gyermek egyszer csak ott áll egy idegen nénivel négyszemközt egy idegen lakásban, és akkor most kezdeni kellene valamit egymással. (Fényképen láttam már ilyet, szörnyű volt. Pedig ott volt a nevelőszülőnek házastársa is, aki segítsen). Kisebb egészségügyi problémája is lehet, de itt megint csak az a cél, hogy olyasmi legyen, amit én úgy is tudok kezelni, annak figyelembe vételével, hogy egyedülálló vagyok, és nincs autóm. (Tehát rendszeresen a sürgősségire rohangászni egészen biztosan nem tudok vele váratlan rosszullétek miatt, de persze, ha kontrollra kell hordani, vagy gyógyszert kell neki beadni, azt meg tudom oldani).
Nagyon várom már a kis csokinyuszit vagy Hófehérkét!! <3 Bár már ott tartanánk!!
